Pörgetnék a fogyasztást, ebben azonban kulcskérdés a reálkereset
Csökkent a fogyasztás tavaly: ez a folyamat összekapcsolódik a háztartások áruvásárlási és egyéb fogyasztási hiteleinek növekedésével is: 2020-ban még „csak” 497 ezer ilyen hitelszerződés volt, míg 2024-ben már 643 ezer, s a hitelösszeg is jelentősen emelkedett - közölte friss elemzésében a Gazdaságkutató Zrt.
A rendkívül magas reálbérszint mellett miért nem bővül gyorsabban a magyar fogyasztás? - ezt elemezte a kutatóintézet. Úgy látják, kulcskérdés, hogy az átlagos bérnövekedés hogyan oszlik meg a munkavállalók között.A válasz pedig az, 2020-ban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak (3 millió fő) 33%-ának csökkent a reálkeresete, vagyis a nominális béremelkedése nem érte el az infláció növekedését. 2021-ben 45%, 2022-ben 40% volt ez az érték, majd 2023-ban 57%, vagyis akkor több mint minden második foglalkoztatottnak csökkent a reálkeresete.
Azt is megállapítják, hogy a fogyasztás fellendülésének alapfeltétele a reálbér növekedése, amit az elmúlt négy évben (2020-2023) a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagosan 44%-a nem kapott meg.
A GKI novemberben azt közölte: A hazai lakhatási válság sajnálatos velejárója, hogy a többség nem képes önerőből lakást vásárolni, hanem hitelre kényszerülnek ebből a célból. A nominálisan emelkedő hitelkereslet fő oka a lakásárak változása, nem pedig a lakásforgalom élénkülése.
Figyelje a Bankradar hitelkalkulátorát, s amennyiben pénzügyi helyzete megoldásához lakáshitelre, vagy személyi kölcsönre van szüksége, kattintson ide és kollégáink segítségével megtaláljuk Önnek a legjobb megoldást.
Fotó: pexels
Iratkozz fel, hogy ne maradj le a hírekről:
A Feliratkozom gomb megnyomásával az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat elfogadom.